Férfiak Klubja Bedő Imrével

A boldogtalanság 90%-a a magánéletben van. Az élet továbbadásának a helyén! A munkahelyekre felkészítenek, de férfiként és nőként, apaként és anyaként, férjként, feleségként nem kaptunk használható mintát. Most már annyira fáj, hogy nem várhatunk tovább, nekünk kell pótolni! Életbevágó az férfi és női önképzés, beavatás híján az önbeavatás!

Ez a csatorna:
- az értékrendi összecsiszolódás helye azoknak, akik szembe mernek nézni a felelősségükkel, megerősítésre és szellemi közösségre vágynak.
- az igazságkeresés helye ma, amikor egyre nehezebb az információrengetegből összerakni azt a valóságpuzzle-t, ami feltétlen szükséges a felelős felnőtt döntéseinkhez.

A bátrak csatornája akik nem csak siránkoznak, hanem befelé és kifelé is el mernek indulni. Férfiként (és nőként), a férfi-nő szövetség megerősítésében, a generációk közötti szövetség újraépítésében.

Megjöttek, akikre oly régóta várunk: mi vagyunk azok!

Férfiak Klubja Bedő Imrével

JÚNIUSBAN APÁK NAPJA!!! Utána, június 22-én, hétfőn Vállvetve Apával Nap, immár a kilencedik különleges apák napja hol másutt, mint apa munkahelyén! Természetesen ha időben elkezditek tervezni 👉 ferfiakklubja.hu/vallvetve-apaval-nap

Cégvezetők, döntéshozók! Tegyétek lehetővé, hogy az Apák idén is bevihessék a fiaikat és lányaikat a munkahelyeikre: salesautopilot.s3.amazonaws.com/newsletter/letter/…

Édesapák! Kezdeményezzétek bátran munkahelyeiteken, hogy legyen Vállvetve Apával nap nálatok is, élvezzétek ki az aznapi apa-gyermek minőségi időt: salesautopilot.s3.amazonaws.com/newsletter/letter/…

Minden útmutatást, információt elküldünk, akár cégként, akár magányszemélyként csatlakoztok az idei év legnagyobb Apák napi sikerprogramjához!

Az elmúlt években a gyerekek miután apák napján, június harmadik vasárnapján felköszöntötték az édesapjukat, a nyári vakációjukat egy maradandó közös élménnyel indították, a Vállvetve Apával Nappal! Idén június 22-én lesz a hagyományos Vállvetve Apával Nap. Ez a hagyomány azért nagyon fontos, mert apaként életük egy jelentős részét sokan egy olyan helyen töltik, amiről a gyermekek csak nagyon keveset, vagy egyenesen semmit sem tudnak. Az ismeretlen nemcsak kíváncsiságot, de félelmet is ébreszthet. A modern életvitelben egyre szűkülnek azok a lehetőségek, amelyekben apa és gyerekei együttműködhetnek, azaz a közös cselekvés során ismerhetik meg egymást, épül ki közöttük életre szóló kapcsolat.

A Vállvetve Apával kezdeményezés arra kínál jó alkalmat:

• hogy a gyerekeid megismerhessék életednek azt a részét, ami el van zárva előlük;
• hogy eddig fel nem tett, kíváncsi kérdéseikre választ kaphassanak;
• hogy megfigyelhessenek Téged kompetensen döntést hozni, problémát kezelni, ügyet intézni.

Hangsúlyozni szeretnék, ennek a napnak nem az a célja, hogy a munkahely szórakoztassa a gyerekeket. Ez most nem Gyermeknap, ez az Apák napja, a középpontban az apa-gyerek kapcsolódás áll. A cél az, hogy amennyire csak lehet, édesapaként avasd be a gyermeked abba a munkába, amit végzel.

Aki vitte már be a gyerekét a munkahelyére, megerősítheti, hogy az együtt töltött idő mind neki, mind a gyerekeinek örök élmény marad – a Vállvetve Apával naphoz csatlakozott apukák és cégek (közel 70 cég!) többek között erről számoltak be. Tapasztalataink alapján a gyerekek jelenléte összehozza a kollégákat, férfiakat és nőket egyaránt, beszédtémát jelentenek, megszólíthatóvá válnak egymás számára olyanok is, akik eddig talán soha nem beszéltek. A vezetőség pedig büszkén állhat ki a munkavállalók elé, hogy ez egy Apabarát munkahely, amely kész áldozatot hozni a jövő generációk nevelése érdekében. Ha család és munkahely egymás szövetségesei lehetnek, ha lehetőségük nyílik belelátni egymás életébe, úgy megnő közöttük a tisztelet, a bizalom, az összetartás.

Vállvetve Apával mindenki csak jól jár: apa, gyereke és vállalat egyaránt.

OSSZÁTOK meg!

#VállvetveApával #FérfiakKlubja #Apáknapja #Vállvetve #Apával

3 weeks ago | [YT] | 49

Férfiak Klubja Bedő Imrével

Képzeld el, ha holnap bemehetne veled a gyermeked a munkahelyedre, megnézhetné, milyen fontos feladatokat végzel el, amikor nem vagy otthon.

Megmutathatnád neki a munkádat, valós megbeszéléseket, amikből tanulhat, ami alapján valós rálátása lenne a munkahelyi folyamatokra, felelősségre. És képzeld el, hogy ezt büszkeséggel bemutathatnád! Valamint a munkatársaidat és a cég vezetőjét, akikről már régóta meséltél a családnak.

És most képzeld el, hogy 2026-ban ezt a Férfiak Klubja nagyszabású #VállvetveApávalNap keretében megteheted – az apák napjához kapcsolódóan –hétfőn (június 22-én) a többi kollégáddal a cég szervezésében. Részletek: ferfiakklubja.hu/vallvetve-apaval-nap

Légy a 8. Vállvetve Apával Nap kezdeményezője, vagy vezetőként, HR-esként a szervezője. Mindenki jól jár:
• a büszke, nevelő apuka
• a valós tapasztalatokat gyűjtő, és az apát jobban megismerő gyermek
• a munkaközösség, amely így bensőségesen erősödik
• a vezetőség, amely emberibb, mélyebb kapcsolatot, szilárdabb közösséget teremthet.

Csupán szervezést igényel ez a klassz nap, költséggel nem jár! Hajrá!

Cégvezetők, döntéshozók! Tegyétek lehetővé, hogy az Apák idén is bevihessék a fiaikat és lányaikat a munkahelyeikre: salesautopilot.s3.amazonaws.com/newsletter/letter/…

Édesapák! Kezdeményezzétek bátran munkahelyeiteken, hogy legyen Vállvetve Apával nap nálatok is, élvezzétek ki az aznapi apa-gyermek minőségi időt: salesautopilot.s3.amazonaws.com/newsletter/letter/…

Minden útmutatást, információt elküldünk, akár cégként, akár magányszemélyként csatlakoztok az idei év legnagyobb Apák napi sikerprogramjához!

Osszátok meg: ferfiakklubja.hu/vallvetve-apaval-nap

#VállvetveApával #FérfiakKlubja #Apáknapja #Vállvetve #Apával

3 weeks ago | [YT] | 52

Férfiak Klubja Bedő Imrével

MÁR CSAK 3 APA-LÁNYA PÁROSNAK VAN HELY A TÁBORBAN

2026. jún. 30 – júl. 5.

10 éve szervezünk apa-fia és apa-lánya táborokat, és újra meg újra azt látjuk: ezek a napok sokkal többet adnak egy egyszerű nyári programnál.

Ez nemcsak közös kikapcsolódás.
Ez valódi együttlét. Közös élmények. Olyan emlékek, amelyekre apa és gyermeke még évek múlva is örömmel gondol vissza.

A táborban a gyerekek nemcsak játszanak és kalandoznak, hanem közben azt is megélik, hogy
• jó apával együtt lenni
• jó egy csapatba tartozni
• jó közösen alkotni, dolgozni, nevetni és felfedezni

Az apák pedig minőségi időt kapnak a gyermekükkel – távol a rohanástól, a hétköznapi szétszórtságtól, igazán egymásra figyelve.

Tábor apával.
Közös élmények, amelyek megerősítenek.
Emlékek, amelyek egy életre szólnak.

Ha szeretnétek idén ti is átélni ezt, érdemes mielőbb jelentkezni.

A tábor kis létszámú, a helyeket az előleg beérkezésének sorrendjében tudjuk biztosítani.
A táborba kisiskolás korú vagy annál idősebb gyermekekkel érdemes jelentkezni.

Nézzétek át az alábbi információkat, és foglaljátok le a helyeteket!

Jelentkezni/regisztrálni csak az előleg befizetésével lehetséges 👉 t.ferfiakklubja.hu/ikk2ejgpgf1
Előleg: 40 000 Ft/fő
Részvételi díj: 85 000 Ft/fő

Helyszín: Hosszúhetényi Zengőszív Jurtafalu és Közösségi Ős-Tér
Hosszúhetény, Bencze József, 7694 Magyarország
Térkép: maps.app.goo.gl/5h6xNknapfbd8P4U9

Mindennapos programok: reggeli vidám mozgás, harmatjárás, délelőtti közös munka, közös ételkészítés és étkezés, rendrakás, íjászkodás, dárdavetés, karikásostorozás, szalma ugrálóvár és kötélpálya, a felnőtteknek esti beszélgetések.

Érkezés: kedden 15-16 óra között

1. nap: köszöntő, ismerkedő játékok; este tábortűz, sütögetés. Apáknak éjszakai beszélgetés.
2. nap: délelőtt közös munka, játékok; délután erdei túra, patakjárás, falunézés. Este közösségi program. Apáknak éjszakai beszélgetés.
3. nap: délelőtt közös munka, játékok; délután foglalkozások, közös alkotás készítése; vacsora után éjszakai túra, csillagnézés.
4. nap: délelőtt kézműveskedés, játékok; délután tavi fürdőzés, római kori villa felkeresése, bozóttúra, középkori romok felfedezése; este tábortűz, sütögetés.
5. nap: délelőtt közös munka, játékok; délután foglalkozás kemencézés és játékos vetélkedő, közös alkotások. Este hangfürdő, táborzáró beszélgetés apáknak.
6. nap: közös rendrakás, pakolás, záró közösségi program ; távozás: vasárnap 11-12 között (parkolás megoldott a területen).

Jelentkezni/regisztrálni csak az előleg befizetésével lehetséges 👉 t.ferfiakklubja.hu/ikk2ejgpgf1
Előleg: 40 000 Ft/fő
Részvételi díj: 85 000 Ft/fő

Elhelyezés: 4 db, 6-8 fős jurtákban (külön gyerek ill. felnőtt jurta, a legkisebb gyermekek a szülők melletti ágyakban, vegyes jurtában kerülhetnek elhelyezésre), illetve hozott sátorban.

A táborban ivóvizet biztosítunk, valamint 5 vacsorát (kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat), 5 reggelit (szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap) és 4 meleg ebédet (szerda, csütörtök, péntek, szombat).

Szükséges felszerelés: komplett ágynemű (lepedő, párna, párnahuzat) hálózsák/takaró; törölköző; saját, elmosható tányér, pohár, elemlámpa; bicska, polifoam, saját szerszám, aki szeretne, munkáskesztyű.

Javasolt még: szúnyogriasztó krém, spray; naptej; világos fejfedő; túraruha; fürdőruha (lehetőleg két váltás); esőkabát; valamint a szokásos egyéni felszerelés utazáshoz, tisztálkodáshoz, alváshoz. Amelyik apuka gondolja, hozzon kéziszerszámokat a fúrás-faragáshoz, elektromos csavarhúzót stb.

Lemondási feltételek: a tábor előlegének visszafizetésére nincs lehetőség. Amennyiben a jelentkező maga helyett be tud szervezni egy másik, addig még nem jelentkezett táborozót, és ezt mindketten visszaigazolják, annak nevére az összeg átírható.

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják! Eső esetén a tervezett napi programok vagy elmaradnak, vagy a sorrendjük változhat.

Jelentkezni/regisztrálni csak az előleg befizetésével lehetséges 👉 t.ferfiakklubja.hu/ikk2ejgpgf1
Előleg: 40 000 Ft/fő
Részvételi díj: 85 000 Ft/fő

3 weeks ago | [YT] | 15

Férfiak Klubja Bedő Imrével

MÉG VAN PÁR SZABAD HELY AZ APA-LÁNYA TÁBORBAN

1 month ago | [YT] | 34

Férfiak Klubja Bedő Imrével

Otthon Start: Mekkora törlesztőt vállal egy átlagos igénylő? A lakásvásárlók hány százaléka veszi igénybe a támogatást? Rengeteg támogatás, lehetőség van, amiről érdemes tudni, ezért tájékoztatunk benneteket időről időre, nemcsak a fiatalokat, akik az önállósodás küszöbén állnak, hanem minden korosztályt, akik a család jövőjéről szeretnének gondoskodni. A támogatásokról pedig számos kérdés fogalmazódik meg bennetek. A Bankmonitor a kimondott statisztikák mögé nézett, és a fenti kérdéseken kívül arra is választ adott, hogy miért növekedhet a házasságok száma a program miatt. Olvassátok el: bankmonitor.hu/mediatar/cikk/a-lakasvasarlasok-koz…

Eddig már 31 ezer esetben került sor az Otthon Start hitel folyósítására, és mintegy 45 ezer fiatalt támogatott saját lakásának megszerzésében. A támogatott hitelből egy igénylő átlagosan 35 millió forintot vesz fel 21,5 éves átlagos futamidő mellett.

2 months ago | [YT] | 14

Férfiak Klubja Bedő Imrével

A világ kiemelt szakértői között Bedő Imre is felszólal Európa legrangosabb, családokkal, családok jövőjével kapcsolatos nemzetközi konferenciáján, ahová szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Részletek 👉 danubeinstitute.hu/hu/esemenyek/ii-family-formatio…

3 months ago | [YT] | 49

Férfiak Klubja Bedő Imrével

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény lépett életbe, azaz bővült a rendszer. Így éppen az szja bevallások időszakában érdemes ezeket a lehetőségeket áttekinteni, hogy érvényesíteni tudjuk a kedvezményeket.

Olvassátok el: www.hrportal.hu/hr/szja-kedvezmenyek-ezeket-erveny…

Többféle támogatás, lehetőség van, amiről érdemes tudni – ezért tájékoztatunk benneteket időről időre, nemcsak a fiatalokat, akik az önállósodás küszöbén állnak, hanem minden korosztályt, akik magukról, illetve a család jövőjéről szeretnének gondoskodni.

3 months ago | [YT] | 22

Férfiak Klubja Bedő Imrével

„Aki hibázik, tanul belőle. Ha valaki soha nem hibázik, hogyan tanulja meg, mi a helyes, és mi nem, hogyan ismeri meg önmagát? Honnan tudja, mit képes megtenni, és mi nem illik a személyiségéhez? Minél több hibát követ el az ember, annál többet tanul.”
Cecelia Ahern, ír származású író.
#hibázás #fejlődés #személyiségfejlődés

3 months ago | [YT] | 92

Férfiak Klubja Bedő Imrével

A munkába állás hatalmas mérföldkő, ami legalább annyi izgalommal jár, mint amennyi kérdéssel. 💼✨

Gyakran csak a feladatokra és az új kihívásokra koncentrálunk, miközben elfelejtjük, hogy a váltás mellé támogatások és kedvezmények is járnak, ami segít stabilabb alapokra helyezni a jövőnket. A tájékozottság itt is aranyat ér (vagy legalábbis több marad a pénztárcádban a hónap végén).

Szeretnénk megkönnyíteni az indulást, ezért megosztjuk veletek, milyen lehetőségek várnak azokra, akik munkába állnak:
👉 csalad.hu/eletesemenyek/dolgozni-kezdek

A múltkor az örökbefogadással kapcsolatos tudnivalókat jártuk körbe, és szuper volt látni, mennyien tartjátok fontosnak a segítő információk megosztását. Most is erre kérünk titeket: osszátok meg ezt a posztot, hogy mindenkihez eljusson a hír – a pályakezdőktől kezdve a kisgyermekes szülőkön át egészen azokig, akik hosszú idő után térnek vissza a munkaerőpiacra.

Hiszen nemcsak a munkavégzés, hanem az érte járó megbecsülés és segítség ismerete is mindannyiunk közös érdeke. 🤝

3 months ago | [YT] | 37

Férfiak Klubja Bedő Imrével

PÉNTEKEN PÁROK ÉJSZAKÁJA RETRO BULI!!!

Feszültek vagytok a hétköznapokban? Úgy érzitek, a párkapcsolatotok is megérdemelne egy kis feltöltődést, kiszakadást a mókuskerékből? Akkor bizony RÁTOK FÉR EGY JÓ BULI! 🥳

Március 20-án, PÉNTEKEN végre lerázhatjátok a stresszt! Szóljatok a barátaitoknak és váltsatok jegyet még ma, ott a helyetek, a Párok Éjszakája 2026 Retro bulin!

DJ Dominique gondoskodik róla, hogy a táncparketten minden feszültség elszálljon és átvegye a helyét a felhőtlen mulatság. Ez az este nem a kötelezettségekről szól, hanem rólatok, a barátaitokról, a felszabadult örömről és a legjobb retro slágerekről.

A BUENA World Kitchen & Bar tökéletes helyszín, ahol nemcsak bulizhattok! Előtte lehetőségetek van együtt vacsorázni – kettesben, illetve a barátaitokkal –, ne hagyjátok ki! A séfek elképesztő menüsorral készülnek az alapozáshoz (részletek lent).

Hogyan csatlakozhattok az ország legnagyobb párkapcsolati ünnepéhez?
Válasszátok ki a számotokra tökéletes élményt:

🎟️ Kétféleképpen csatlakozhattok:

🍽️ Vacsorajegy – teljes élmény
✔ belépés
✔ svédasztalos vacsora
✔ asztalfoglalási lehetőség
🕖 Érkezés: 19:00-tól
💰 Ár: 19 900 Ft / fő
(az italfogyasztást nem tartalmazza)
👉 Vacsorajegyek 👉 salesautopilot.s3.amazonaws.com/newsletter/letter/…

🍽️ Mit kóstolhatsz, ha vacsorajegyet váltasz? A BUENA World Kitchen & Bar séfjei elképesztő sorral készülnek az alapozáshoz:

🌮 Előételek:

● Pisztáciás kecskesajt bonbon, fűszeres szilva chutney
● Mediterrán tésztasaláta pirított garnélával és bébi polippal
● Angolos hátszín ananász-mangó salsával (mindenmentes)
● Humusz gránátalmával, bárány köfte (mindenmentes)
● Mozzarella caprese, pirított mogyoró, rukkola, bazsalikomkrém
● Autentikus zsidó tojás kacsamájjal, vadkovászos kenyérrel

🍲 Levesek:

● Marha consommé, julienne zöldségek, zöldborsó, csigatészta, marhahús
● Sült kókusztejes karfiolkrémleves, zöldolaj, grissini (mindenmentes)

🥩 Főételek:

● Malaccsászár meggysörös pecsenyeszafttal, hagymás-tepertős tört burgonyával
● Pulyka mignon pirított zöldséges bulgurral
Áfonyás szarvassült tört diós nudlival
● Lazac sáfrányos-mascarponés vajmártással, párolt zöldségekkel
● Kapros juhtúróval töltött gombafejek kéksajt mártással, párolt mandulás jázmin rizzsel
● BBQ marhaoldalas, égetett bébi kukorica, mac&cheese
Toszkán rakott padlizsán fűszeres paradicsomszósszal

🍰 Desszertek:

● Meggyes máktorta sós karamell szósszal (mindenmentes)
● Baklava válogatás
● Barackos-maracujás sajttorta, mentás mangó szósszal

🎶 Támogatói jegy – buliélmény
✔ belépés a bulira
🕣 Érkezés: 20:30-tól
💰 Ár: 6 500 Ft / fő
👉 Támogatói jegy vásárlása magánszemélyként 👉 salesautopilot.s3.amazonaws.com/newsletter/letter/…
👉 Támogatói jegy vásárlása cégként 👉 salesautopilot.s3.amazonaws.com/newsletter/letter/…

A támogatói jegyhez igény szerint támogatási igazolást biztosítunk – cégek számára adókedvezményre jogosító formában is.

Sokan itt erősítették meg a kapcsolatukat – és voltak, akik itt találtak párt maguknak.
Ha van párod: ünnepeljetek együtt.
Ha még nincs: itt a helyed.

📍 Fontos információk

Időpont: 2026. március 20. (péntek)
Helyszín: BUENA World Kitchen & Bar
1138 Budapest, Agora Tower, Váci út 116–118.
Térkép: maps.app.goo.gl/mFEYnbx2bkgGtAnz6

Kapunyitás és vacsora: 19:00
Buli kezdete: 20:30 – DJ Dominique
📞 Asztalfoglalás: +36 30 325 7725
⚠️ Asztalt kizárólag vacsorajegy megvásárlása után lehet foglalni.
A szükséges kódot a jegyvásárlást követő e-mailben küldjük.

⏳ Ne halogassátok!
Egyeztessetek a barátaitokkal, beszéljétek meg időben, és biztosítsátok a helyeteket most, mielőtt elfogynak a jegyek.

👉 Vásárold meg a jegyet most – és találkozzunk a táncparketten!

A képek a korábbi Párok Éjszakája Retró bulikon készültek, amelyek más helyszínen zajlottak.

3 months ago | [YT] | 20