ContentBender

Az elmúlt hónapok nehezen és kimerülten teltek a pilótafülkében a hajónkon. Sajnos a felgyülemlett indulat, düh, elkeseredettség, ami az elmúlt négy évben halmozódott fel bennem és ami az utóbbi pár évben a magánéletemet, belső békémet és az elmémet is megmérgezte, Decembertől nem várt írói blokkot okozott. Nem tudtam alkotni, nem voltam ott fejben, úgy éreztem, hogy bármiről is gyártok kontentet, az jelentéktelen, hiszen ahogy közeledtek a választások, sokkal nagyobb tétje volt mindennek.

Úgy éreztem, nekem is fel kellene szólalnom, de vívódtam, mert mindig is azt vallottam, hogy a fedélzetünk egy amolyan menekülőút a mindennapi fostól, ami a nyakunkba zúdul, büszke is voltam erre mert szeretek veletek utazni ilyen változatos helyeken, ami esetleg ki tudja kapcsolni az utasokat. :) De már nem tudtam alkotni.

Az utóbbi hónapokban szinte csak politikai tartalmat fogyasztottam, mint valami drogot. Tudni akartam, merre haladunk, mi legyen az én jövőbeli döntésem az életemben, már kezdtem összerogyni alatta. És ezért is döntöttem, az elmém és lelki épségem érdekében is, hogy azt teszem, amit eddig is tettem: tartalmat gyártok olyan dologról, ami érdekel és a mindennapi életem része. Így mindazt a feszültséget, indulatot átcsatornáztam videókba. Így született meg az utolsó két kontent is.


Nem aggódtam többé, milyen fogadtatása lesz, vagy mennyire lesz kényelmetlen ez az út a csatornán. És azt kell mondjam.. kurva jól esett. Az animációs agymenésem készítése közben olyan volt, mintha ordítottam volna egy hatalmasat, pedig az a videó aztán tényleg nem egy nagy cucc. És ez a kontent is volt az egyik legnézettebb az utóbbi időkben a csatornán (bár természetesen ez köszönhető annak is, hogy ez a téma alapból felkapott most). Ami pedig az utolsó videót illeti, már 4 éve a fiókban volt, és most éjt nappallá téve dolgoztam azon, hogy beszélhessek ezekről nektek.

Viszont srácok nem akarom túltolni az érzelgősséget, csak annyit szeretnék mondani: köszönöm! A 'Magyarközélet.exe' alatt remek volt együtt sírva nevetni (még Fidesz szimpatizánsokkal is WTF).
Emellett kulturáltan, éretten álltatok az utóbbi videómhoz, még ha nem is értettünk mindennel egyet. Egy ilyen világban akarok élni. Elképesztően büszke vagyok rátok, örülök a többségében pozitív visszajelzéseknek, nagyon sokat jelentett.

Új korszak következik, nem látjuk előre a jövőt, de reményt, azt végre igen. És kellett ez már a magyar embernek, mint egy falat olcsó kenyér ennyi nyakunkba zúduló fos után. Nagyon régen éreztem magam ennyire felemelően és büszkén, mint amit akkor éreztem, amikor vasárnap este megláttam Budapest utcáit és nem csak. Az egész ország ünnepelve vonult ki. Szóval mindent egybevetve köszönöm, hogy reményt adtatok és bízom egy egységesebb, büszkébb és BÉKÉSEBB jövőben.

Ami a Fedélzetet illeti: Visszaszállhatunk végre. Van pár útvonal, amit szeretnék veletek bejárni és remélem, hogy minél többen becsatlakoztok.
És úgy döntöttem, a Magyarközélet.exe videóból sorozat lesz, amihez visszatérek néha-néha, ha úgy érzem, ki kell adni magamból az agymenést. Mert abból van bőven. De természetesen folytatjuk eddigi munkánkat és igyekszem továbbra is a kikapcsolódásra törekedni, együtt tanulni és felfedezni.
Már írom a következő videókat és hamarosan ismét útnak indulunk a Cyberűrben, mind itt az anya-csatornán, mind a Laposföldön.

Addig is, vigyázzatok magatokra odakint! :)

És persze, jó utat mindannyiunknak!

B.

3 months ago | [YT] | 1,188

ContentBender

Jövő héten erre a hajóra is felszállunk végre! Sokáig voltam távol a Fedélzettől, de ennek vége!

Nyomjuk!

Élővel indítunk, szóval ha van kérdésetek, amit szeretnétek, ha választ kapnának, lőjétek itt el a kommentben!

4 months ago | [YT] | 243

ContentBender

Ééés Rorschach is megérkezett...

4 months ago (edited) | [YT] | 34

ContentBender

Elkezdtük utunkat.

Sőt valójában csak pótolok még most, ugyanis tavaly év végén nekikezdtem két kontentnek a Laposföldön és most fejeztem be, úgyhogy íme, idei hivatalos első utazásunk. Jövő héten folytatjuk.

Jó utat!

5 months ago | [YT] | 25

ContentBender

Figyelem, Fedélzet! Hamarosan ismét útnak indulunk.

Phuhh... Jó rég nem találkoztunk. Sok minden történt egyszerre, így sajnos nem tudtam beindítani még a hajót. Bocsássatok meg, és persze te is, YouTube algoritmus. DE már készülnek a contentek mind a Laposföldre és a főcsatornára, megvan az útiterv, kész az új stúdió, alakulnak a live-ok. Röviden: Öveket becsatolni, ez rázós lesz!

Tisztelettel,
A kapitány

5 months ago | [YT] | 497

ContentBender

Aki hiányolná Rorschach-ot, a hajónk másik felén éppen elszabadult.

9 months ago | [YT] | 60

ContentBender

Ismét az űrbe repülünk... vagyis inkább hagyjuk, hogy mások repüljenek hozzánk.
Jövő héten pedig érkezik már ide is egy új kontent.

10 months ago | [YT] | 45

ContentBender

Visszatértünk! És azonnal (nem) repülünk a Marsra!

1 year ago | [YT] | 50

ContentBender

Üdv, Fedélzet!

Sajnos az elmúlt heteim igen kaotikusra sikerültek, közbeszólt a való élet a cyberűrbéli utazásainkba. De hiányzik már űrhajónk.

Ezen a héten sem lesz kontent, jövő héten viszont kettőt is befejezek, így az azutáni héten fel is kerülnek és ismét teljes gőzre kapcsolunk.
Jön egy kis mém-tényfeltárás a főcsatornára, aztán még azon a héten a Laposföld-tagadó hívő szektánk tagjai is örülhetnek, ugyanis űrbe (nem) fogunk szállunk az afrikaiakkal.

Addig se menjetek túl messzire a hajónktól, ha pedig mégis, akkor legyetek óvatosak! Veszélyes a világ odakint.

Cap. B.

1 year ago | [YT] | 412

ContentBender

Sajnos csúszik a tervezett kontent, de hogy mégse maradjatok üres kézzel a héten, itt egy összefoglaló a szerdai live-ból, ahol kiderült 'Kinek van szarabb ízlése'!

Have fun!

Jövőhéten pedig jön a videó... ;)

1 year ago | [YT] | 55