Az élet tele van változásokkal, mégis ez a legnehezebb sokunk számára. Sok kihívást megéltem már főleg az érzelmek terén, de megértettem, hogy ha boldog és egészséges, na meg felszabadult életet szeretnék élni, akkor meg kell tanulnom használni az érzelmeimet, ahelyett, hogy automatikusan hagynám, hogy elvigyenek újra és újra ugyanolyan a drámákba. 15 éve foglalkozom önfejlesztéssel, nagyjából 5 éve meditálok és az utóbbi pár évben főleg Dr. Joe Dispenza tanításait követem, ám nem kizárólagosan. Ha itt vagy azt jelenti, hogy változni szeretnél. Szeretnél ura lenni önmagad belső világának és ezáltal az életednek. Ha itt vagy, szeretnéd megvalósítani az álmaidat, elérni azokat a célokat, amiket eddig nem tudtál. Ha itt vagy, szeretnél egy teljesebb életet élni, felismerni mi van a valóságfátyol mögött. A célom, hogy segítselek ezen az úton, akár saját tapasztalatokkal, akár Tanítók tapasztalataival, munkásságával. Iratkozz fel, ha szeretnél változni és ehhez támogatásra van szükséged!
Érzelemsuli
🌍 Globális meditáció napja – csatlakozz Dr. Joe Dispenzához
Május 21-én egy világméretű közösség kapcsolódik össze egy közös meditációban.
Egy nap, amikor bárhonnan csatlakozhatsz.
Egy rövid, 15 perces vezetett meditációval.
Egy közös szándékkal: összehangolni a szívet és az elmét, és erősíteni a szeretet, a hála és a koherencia jelét a világban.
Amikor emberek ezrei emelkedett érzelmi állapotban kapcsolódnak össze, az nemcsak belső élmény.
Ez egy közös hullám.
Egy finom, mégis erőteljes jel a bolygón.
✨ Csatlakozz te is május 21-én, csütörtökön.
Hallgasd meg Dr. Joe Dispenza ingyenes, 15 perces vezetett meditációját:
„Universal Heart, Universal Mind”
Mei-lan Maurits élőben rögzített új zenéjével.
Dr. Joe Dispenza-ék mindenkit szeretettel várnak.
🌍💙
Osszátok meg kérlek, hogy minél több emberhez eljusson!
pages.drjoedispenza.com/world-meditation-day/
#globálismeditáció #DrJoeDispenza #koherencia #szeretet #hála #meditáció #szívagykoherencia #tudatosság #közösmeditáció
3 weeks ago | [YT] | 117
View 6 replies
Érzelemsuli
Pénteken jön a legújabb rész, ami szerintem nagyon ütős infókat tartalmaz! Dr. Joe legfrissebb interjúja alapján.
Szerintem sok ember valóságát megérinti!
Miről lesz szó?
Dr. Joe Dispenza tanításai és eredményei több ezer kutatáson és vizsgálaton alapulnak, amelyeket az általa szervezett egyhetes elvonulások során végeznek. Ezek a vizsgálatok egybehangzóan azt mutatják, hogy az emberi idegrendszer képes egy olyan belső gyógyszertárat létrehozni, amely akár háromszor hatékonyabban működhet, mint bizonyos gyógyszerek.
A csatornatagoknak ma este már elérhető ez az epizód!
4 weeks ago | [YT] | 86
View 2 replies
Érzelemsuli
Nagyon jó szívvel ajánlom ezt a rendezvényt nektek:
A test természetes egyensúlya nem mítosz.
Egy nap, ahol a természetes megoldások és a tudomány találkoznak.
Egy nap, ahol nem hiedelmekről, hanem valódi összefüggésekről beszélünk.
Egy nap, ami megváltoztathatja, ahogyan az egészségedre tekintesz.
www.vitalongia.com/event-details/termeszetes-egesz…
1 month ago | [YT] | 3
View 0 replies
Érzelemsuli
Szeretném a figyelmetekbe ajánlani a legújabb programunkat, amit az a személy tart, akitől talán életemben a legtöbbet tanultam és a legmélyebb tapasztalásaim a kapcsolódásunk által voltak, vannak. Azt mondják, hogy minden sikeres férfi mögött van egy erős nő, hát Mariann olyan nő, akivel mind az életben, mind a mukában örömmel van jelen az ember, aki hozzásegít a növekedéshez a mély fejlődéshez, és nem csak engem, hanem az Ügyfeleit is.
Az a fajta figyelem, tudás és jelenlét, amit Ő képvisel rendkívüli unikális és különleges, szóval nagyon ajánlom nektek ezt a 4 alkamas Női műhely sorozatot, ha van lehetőségetek gyertek el!
Biztonság & Szabadság- Női műhely sorozat Buza Marianna Life és Diplomás Busines Coach, Watson Team Coach, Jóga és Pilates oktatóval Székesfehérváron
Ez a 4 alkalmas női műhely azoknak szól, akik mindig erősek voltak, és most szeretnék újraértelmezni az erőt.
A folyamat során belső gyermek munkával, testtudatos gyakorlatokkal és kapcsolati minták feltárásával dolgozunk azon, hogy a biztonság és a szabadság ne egymást kizáró állapot legyen, hanem egyszerre megélhető minőség.
Ami minden alkalom része:
• meditációk
• rövid elméleti háttér
• páros és egyéni gyakorlatok
• cselekvésorintált csoportmunka
További információ:
erzelemsuli.hu/noi-muhely-biztonsag-es-szabadsag-m…
#nőiműhely #biztonság #szabadság #önismeret #meditáció #érzelemsuli #buzamarianna
2 months ago | [YT] | 5
View 0 replies
Érzelemsuli
Ott állsz az útnak azon a pontján, ahol itt az ideje felemelni végre a fejed! Megérkeztél végre!
Mit értek ez alatt? 2020-ban megállt az élet, megállt, hogy újratervezzünk, újraértelmezzük az utat, amit bejártunk. Fordulópont volt sok ember életében, ki szerencsésebben, ki tragikusabban élte meg a belső folyamatait. De egy biztos, az elmúlt közel fél évtized áttranszformált, megváltoztatott, írhatnám, hogy erősebbé tett. Lehult egy illúzió arról, hogy ki vagy és mit akarsz itt az életben. Akkor új kérdéseket kellett feltenni és elindulni egy ismeretlen, furcsa úton válaszokat keresve a múlttal kapcsolatban és a jövőt kutatva. Hát most itt vagyunk, egy hosszú út végén, amit hol szenvedéssel, hol teljességgel élhettünk meg, de egy biztos, kilökött a komfortzónából és megvívhattuk azokat a belső csatákat, amik önmagunk megértéséhez, felismeréséhez vezettek és amik már régóta várattak magukra!
Ki vagy? Mit akarsz? Mit viszel tovább? Végtelen sok kérdés, amire lehet kaptál válaszokat, lehet, hogy nem. Egy biztos sokan megkaptuk azt a választ, hogy mindez nem is biztos, hogy számít. Nem számít mit akarsz, nem számít mire vágysz, mert mindez a múltad lenyomata, az évtizedek alatt összegyűjtött belső programok kérdései. Nem a te kérdéseid.
Talán te is felismerted, hogy nem jó kérdéseket tettél fel.
Az új kérdés, amit feltehettünk magunknak, hogy az ami épp zajlik bennem hozzám tartozik-e vagy sem?
Ez az állapot, amiben benne vagyok közelebb visz egy mélyebb önvaló megtapasztalásához vagy sem?
Tehát szolgálnak engem valójában ezek a kérdések vagy csak elterelnek?
Sőt, talán felismerted immár azt is, hogy nincs is szükség a kérdésekre. A jelenlétre van szükség, az állapotra, amiben szabadok lehetünk. De történjen bárhogy is, egy biztos a belső utazás erősebbé tett, megtanított arra, hogy a külső körülmények nem számítanak, egyedül az számít, ahogy belül megéljük őket. Ennek a megértése a legnagyobb erők egyike, aminek a birtokába kerülhetünk, hiszen ha a dolgok körülöttünk címkék nélkül vannak, tehát nem minősítjük őket sem jónak, sem rossznak, akkor megtehetjük, hogy olyannak látjuk, amilyenek. Egyszerűen dolgoknak, élethelyzeteknek. Nem cipeljük a múlt sebeit magunkkal és mutogatjuk minden szituációban, ami csak beaktivál minket és már rég nem pazaroljuk az energiánkat arra, hogy panaszkodjunk. Minek is tennénk? Hova vezet? Mit ad? Mit épít, vagy épp mit rombol? De legfőképp mit üzen önmagunknak?
Áldozatai voltunk sok mindennek, ez így van rendjén, de ez az 5 év megmutatta, hogy nem kell, hogy így legyen, nem kell, hogy áldozatok legyünk, mert ez is csak egy állapot, egy hangulat, egy kémiai folyamat, amit megszokott a testünk, egy függőség, amibe belekergettük magunkat, egy út, ami nem oda vezet, ahol megérkezhetsz önmagadhoz. Sokaknak talán a legfájdalmasabb dolgok egyike, hogy elengedték a felesleges drámát, a felesleges aggódást, a felesleges szorongást.
A legnagyobb tanítás, hogy bízz… Bízz valamiben, amit képtelen vagy megfogni, megfogalmazni, amit racionálisan nem tudsz magyarázni, hiába igazolja vissza a kvantum fizika, mégis nem másoknak volt nehéz megtanítani, hanem önmagadnak. Bízni az ismeretlenben, elengedni a kontrollt, cselekvőként jelen lenni, de mégis hátradőlni. Tenni a dolgod, de nem címkézni a múltbeli mintázatok alapján a jelen pillanatot.
Bárhogy is, a hit próbája volt ez az elmúlt 5 év, ahol olyan dolgokat fejlődhettünk meg, amiről álmodni sem mertünk volna.
De mi van 2026-al? Mi a helyzet itt és most?
Ez az újjászületés éve, már nincs szükség a kérdésekre, a bizonygatásra, a vágyak hajszolására, hisz a vágyakat csak a hiány állapotából tudod hajszolni. Ha valami nincs és hiányzik, akkor vágyakozol. Ha érted, hogy van, ha éled, hogy van akkor mindegy, hogy megjelenik-e, hisz a megjelenés elvárása maga a hiány állapota, a türelmetlenség a hiány állapota. Ez az állapot, ahol teremtés vagyunk és nem teremtő.
2026 a teremtő állapotáról szól, a van állapotról. Az újjászületés azért tud megtörténni, mert számtalanszor “meghaltunk” az elmúlt 5 évben! Számtalanszor adtuk meg az Egonkat, engedtük el a programjainkat, hogy megéljük a meditációban létező önvalónkat. Sőt számtalanszor billentünk ki és vesztettük el ezt a minőséget, de megtanultuk fenntartani, megtanultuk gyakorolni, megtanultunk azzá válni, és megtestesíteni itt az anyagban ezt a minőséget. Tehát 2026 az átfordulás éve, amikor a végig járt út, a befektetett energia meghozza a méltó gyümölcseit. Egyszerűen azért, mert tudod, hogy van. Nem reménykedsz, nem bizakodsz, ahogy nem teszed ezt azokkal a dolgaiddal, amik körbe vesznek, amik már vannak.
Nincs kérdés, jelenlét van.
Ezért születsz újjá az életed teremtőjeként, mert most ennek van ideje!
Így hát azt kívánom neked, aki az úton jársz, hogy légy jelen, légy szabad, engedd az életnek, hogy kibontakozzon benned. Minden támogatva van, minden nyitott és minden lehetséges!
Boldog Újévet kívánok!Ákos
5 months ago | [YT] | 131
View 10 replies
Érzelemsuli
Áldott, békés és csodálatos Karácsonyt kívánok nektek! 🙏💜🌟🎄
5 months ago | [YT] | 72
View 14 replies
Érzelemsuli
Sziasztok!
Újabb meditációs programmal készülök, ezúttal Székesfehérváron!
Mi kell a belső szabadsághoz? Mit kezdjünk a szorongással, a stresszel, a félelmeinkkel, amik naphosszat képesek nyomasztani minket.
Hogyan tudjuk támogatni a gyermekeinket, hogy érzelmileg kiegyensúlyozottak legyenek?
December 7-én 17:00-tól Székesfehérváron tartok egy 3 órás, vezetett önismereti és érzelmi gyakorlás programot meditációval és eszencia illatélménnyel egybekötve.
Lesz egy szuper, nagytudású vendégem is, akivel a test harmonizálásról, természetes gyógyulásról beszélgetünk és megmutat nekünk, egy varázslatos világot, ami szervesen kapcsolódik az érzelmekhez és a belső szabadsághoz.
Ha érdekel az érzelmi szabadság, a 3F módszer és töltenél egy kis időt önmagaddal elmerülve, akkor várlak szeretettel!
Részletek:
erzelemsuli.hu/termek/meditacio-szekesfehervaron-e…
6 months ago | [YT] | 9
View 0 replies
Érzelemsuli
Megtisztelő felkérést kaptam hogy a 2026-os Everness Fesztiválon legyek előadó. Ami nagyon sokat jelent nekem, mert imádom az Everness-t.
Szívből örülök ennek a lehetőségnek és köszönöm a bizalmat és a lehetőséget az Everness Fesztivál szervezőinek!
2015-ben voltam életemben először a fesztiválon, és örök élmény maradt. A Balaton partján sátraztam, közvetlenül a betonos rész mellett, egyedül mentem, és ahogy ez lenni szokott teljesen véletlenül. Éjszaka volt, és olyan béke és harmónia volt bennem, amit lehet sosem éreztem még előtte. Csak leültem a sátram mellé a vízpartra, megélni a pillanatot. Ilyen is ritkán fordult velem elő akkoriban, ha egyáltalán előfordult. Az égbolton a megannyi csillag mellet csupán csak néhány kis felhőt lehetett látni, és pont akkor kúszott elő az egyik ilyen felő takarásából ragyogó fényességével a Hold. Ahogy megjelent, a fénye a víz felszínen egy pompás hidat épített egyenesen a vízpartig, olyan hidat, amit az Everness fesztivál is épít köztünk évről évre. Ahova az emberek hazatérnek még akkor is, ha sosem jártak ott azelőtt.
Egy híd, ami átvezet a hétköznapi életünkből egy olyan világba ahol az egymás iránti szeretet, tisztelet és elfogadás szellemisége mindent átsző és olyan atmoszférát teremt, amit az ember magával visz, hogy aztán mások szívét is megérintse vele.
Szóval számomra egy különleges hely, ahol most megoszthatom a küldetésem, a misszióm, hogy az érzelmeink tudatos formálása és az érzelmi állapotunk megváltoztatása hogyan képes szabad és teremtő emberré változtatni minket, hogy bármit megvalósíthassunk az életünkben.
6 months ago | [YT] | 21
View 0 replies
Load more