Sajnos egy elég kellemetlen témával jöttem most nektek… Lehet, hogy videót is készítek erről… bár soha nem akartam magyarázkodó videókat készíteni meg drámázni… Sajnálatos módon olyasmi történt, amitől biztos sok videós fél… megpróbálják bemocskolni a nevemet. Arra szeretnélek kérni titeket, ha egy nő hülyeségeket kezd írni rólam, akkor ignoráljátok. Sajnos nemrég értesítettek, hogy egy csoportba is kiírta már a szóban forgó sztorit, az úgynevezett „Asszonysutyorgó” -ba.
Ezen őrület kiváltó oka pedig nem más, mint az a tény, hogy sokat beszélgetek a kiskorú feliratkozóimmal. Nos ez valóbban igaz. Minden feliratkozómmal, örömmel beszélgetek, legyen bármilyen korú. 8 évestől kb. 50 éves korig terjed azon feliratkozóim életkora, akikkel társalogni szoktam. És igen, rengeteget beszélgetek a feliratkozóimmal, legyenek bármilyen korúak, neműek vagy nemi identitásúak. Ennek köszönhetően szoros barátságok köttetek a videózásom kezdete óta. És én alapvetően mindig is nagyon jól kijöttem a fiatal korosztállyal is, emiatt gyerekesnek is tartanak páran, de én mindenkivel szívesen beszélgetek, valamint örömmel segíttek is bárkinek.
Nos a szóban forgó hölgynek ez szúrt szemet, ugyanis a 14 éves lányával is sokat szoktam beszélgetni, és egyszerű rajongóból, sokakhoz hasonlóan egy kedves kis baráttá vált. Éppen ennek köszönhetően az édesanyja egy lejárató hadjáratba kezdet, és mindféle bizonyíték, vagy szemtanú nélkül elkezdte hangoztatni, hogy én kiskorúakat akarok felszedni. E mellett, valószínűleg az ismerőseit is rám uszította, mivel kommentek érkeznek a videóim alá, az alaptalan vádjaival, különböző emberektől. Alaptalan hazudozásba kezdet, valamint rendőrségi feljelentéssel fenyegetőzni, ami azért is érdekes, hiszen mire számít így? Nyugodtan át lehet ellenőrizni MINDEN eddigi beszélgetésemet az összes feliratkozómmal, évekkel visszamenőleg. Már most megmondom, hogy semmi olyat nem lehetne ezekben találni… És különben is már 6 éve videózok. Tegye fel a kezét, aki eddig bármi rossz jelet tapasztalt és kérem, támassza alá bizonyítékkal.
Megvettem az efféle aljas hazudozást… de meg is tudom valahol érteni, hiszen egy anya foggal, körömmel védelmezi a gyermekét. Valószínűleg az váltotta ki a legnagyobb dühöt belőle, hogy a kislánya nagyon felnéz rám, és azt mondta egy idő után, hogy olyan vagyok neki picit, mintha az apukája lennék. A szituáció az, hogy a szóban forgó hölgy egy egyedül álló anya, aki a kislányát egyedül neveli, a leányzónak pedig nem volt még apa figura az életében. Éppen ezért mivel kedvesen elbeszélgettem vele, meg sokszor elmondta nekem a gondjait és bajait, ezért kezdhetett el így érezni. Ez hiba volt, már akkor éreztem. Ez az édesanyja fülébe jutott, így innen már nem volt megállás. Megkért engem, hogy szakítsam meg a kapcsolatot a lányával, és szomorúan ugyan, de úgy döntöttem, hogy eleget teszek a kérésének, illetve neki is leírtam, hogy nem kell semmi rosszra gondolnia velem kapcsolatban. Elbúcsúztam a lányától, és neki is írtam, hogy soha többet nem fog hallani rólam.
Azonban úgy látszik már vérszemet kapott, és eltökélte, hogy lejárat engem. Ismertek. Sokatokkal találkoztam már, tudjátok, hogy a légynek se tudok ártani…
Remélem, magától abba fogja hagyni ezt a hazudozást, hiszen ilyen súlyos dolgokkal hazudni, ráadásul mindféle bizonyíték vagy szemtanú nélkül (amik soha nem is lesznek)… bűn. Fel akar jelenteni légből kapott, belemagyarázott hülyeségekkel, de ezen cselekedetéért nyugodt szívvel tehetnék akár én is feljelentést. De nem fogok egyenlőre, mert remélem, hogy rájön, hogy ilyesmit tenni nem szabad.
Úgyhogy ha ilyen üzeneteket kaptok a szóban forgó hölgytől, vagy valaki mástól, akkor ne foglalkozzatok vele. A történteket valósan leírtam, Ő elferdítve adja elő.
Rafanir
Sziasztok!
Sajnos egy elég kellemetlen témával jöttem most nektek… Lehet, hogy videót is készítek erről… bár soha nem akartam magyarázkodó videókat készíteni meg drámázni…
Sajnálatos módon olyasmi történt, amitől biztos sok videós fél… megpróbálják bemocskolni a nevemet. Arra szeretnélek kérni titeket, ha egy nő hülyeségeket kezd írni rólam, akkor ignoráljátok. Sajnos nemrég értesítettek, hogy egy csoportba is kiírta már a szóban forgó sztorit, az úgynevezett „Asszonysutyorgó” -ba.
Ezen őrület kiváltó oka pedig nem más, mint az a tény, hogy sokat beszélgetek a kiskorú feliratkozóimmal. Nos ez valóbban igaz. Minden feliratkozómmal, örömmel beszélgetek, legyen bármilyen korú. 8 évestől kb. 50 éves korig terjed azon feliratkozóim életkora, akikkel társalogni szoktam. És igen, rengeteget beszélgetek a feliratkozóimmal, legyenek bármilyen korúak, neműek vagy nemi identitásúak. Ennek köszönhetően szoros barátságok köttetek a videózásom kezdete óta. És én alapvetően mindig is nagyon jól kijöttem a fiatal korosztállyal is, emiatt gyerekesnek is tartanak páran, de én mindenkivel szívesen beszélgetek, valamint örömmel segíttek is bárkinek.
Nos a szóban forgó hölgynek ez szúrt szemet, ugyanis a 14 éves lányával is sokat szoktam beszélgetni, és egyszerű rajongóból, sokakhoz hasonlóan egy kedves kis baráttá vált. Éppen ennek köszönhetően az édesanyja egy lejárató hadjáratba kezdet, és mindféle bizonyíték, vagy szemtanú nélkül elkezdte hangoztatni, hogy én kiskorúakat akarok felszedni. E mellett, valószínűleg az ismerőseit is rám uszította, mivel kommentek érkeznek a videóim alá, az alaptalan vádjaival, különböző emberektől. Alaptalan hazudozásba kezdet, valamint rendőrségi feljelentéssel fenyegetőzni, ami azért is érdekes, hiszen mire számít így?
Nyugodtan át lehet ellenőrizni MINDEN eddigi beszélgetésemet az összes feliratkozómmal, évekkel visszamenőleg. Már most megmondom, hogy semmi olyat nem lehetne ezekben találni…
És különben is már 6 éve videózok. Tegye fel a kezét, aki eddig bármi rossz jelet tapasztalt és kérem, támassza alá bizonyítékkal.
Megvettem az efféle aljas hazudozást… de meg is tudom valahol érteni, hiszen egy anya foggal, körömmel védelmezi a gyermekét. Valószínűleg az váltotta ki a legnagyobb dühöt belőle, hogy a kislánya nagyon felnéz rám, és azt mondta egy idő után, hogy olyan vagyok neki picit, mintha az apukája lennék. A szituáció az, hogy a szóban forgó hölgy egy egyedül álló anya, aki a kislányát egyedül neveli, a leányzónak pedig nem volt még apa figura az életében. Éppen ezért mivel kedvesen elbeszélgettem vele, meg sokszor elmondta nekem a gondjait és bajait, ezért kezdhetett el így érezni. Ez hiba volt, már akkor éreztem. Ez az édesanyja fülébe jutott, így innen már nem volt megállás. Megkért engem, hogy szakítsam meg a kapcsolatot a lányával, és szomorúan ugyan, de úgy döntöttem, hogy eleget teszek a kérésének, illetve neki is leírtam, hogy nem kell semmi rosszra gondolnia velem kapcsolatban. Elbúcsúztam a lányától, és neki is írtam, hogy soha többet nem fog hallani rólam.
Azonban úgy látszik már vérszemet kapott, és eltökélte, hogy lejárat engem.
Ismertek. Sokatokkal találkoztam már, tudjátok, hogy a légynek se tudok ártani…
Remélem, magától abba fogja hagyni ezt a hazudozást, hiszen ilyen súlyos dolgokkal hazudni, ráadásul mindféle bizonyíték vagy szemtanú nélkül (amik soha nem is lesznek)… bűn. Fel akar jelenteni légből kapott, belemagyarázott hülyeségekkel, de ezen cselekedetéért nyugodt szívvel tehetnék akár én is feljelentést. De nem fogok egyenlőre, mert remélem, hogy rájön, hogy ilyesmit tenni nem szabad.
Úgyhogy ha ilyen üzeneteket kaptok a szóban forgó hölgytől, vagy valaki mástól, akkor ne foglalkozzatok vele. A történteket valósan leírtam, Ő elferdítve adja elő.
Köszönöm a figyelmeteket!
4 years ago (edited) | [YT] | 367
View 48 replies